Skip to content

Univ-Pécs

A középpontban Pécs

Menu
  • Munka és oktatás
  • Pécsi Tudományegyetem
  • Pécsi állások
  • Pécs
Menu

A Pécsi Tudományegyetem a toppon

Posted on

Alig köszöntött be a tavasz és egyik fesztivál a másikat éri, elkezdődtek a városnapok, falunapok, egyetemi napok. Így történt ez Pécsett is, ahol szinte egész nyáron pezseg az élet. Most különösen nagy pezsgésről lehet beszámolni, ugyanis a napokban zajlott a Zsolnay Fesztivál és Egyetemi Napok. A négynapos pécsi rendezvényen, a becslések szerint huszonháromezer ember fordult meg. Ebből a huszonháromezerből ötezren voltak kíváncsiak a Zsolnay-negyed állandó kiállításaira. Napközben gyermekprogramok és családi programok álltak az érdeklődők rendelkezésére, erre nagyjából tizenötezer látogató volt, míg az esti teltházas koncertekre nyolcezren voltak kíváncsiak. Mivel a rendezők tízezres tömegre számítottak, ezért nagyon meglepte őket az, hogy a vártnál több mint kétszer annyi résztvevő volt. A helyi polgármester és dr. Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora együttesen vélik azt, hogy jó dolog volt az összefogás a Pécsi Tudományegyetem és a Zsolnay Örökségkezelő Nkft részéről, hiszen ezzel az összefogás fontosságát is szerették volna hangsúlyozni. A szórakozás mellett, a résztvevők tájékoztatást kaphattak az egészséges életmódról, a pályaválasztásról, összekapcsolva ezt a helyi lehetőségekkel. Mindezek mellett, még véradásra is lehetőség nyílott. A Pécsi Tudományegyetem diákjai a rendezvény ideje alatt egy teherautónyi tartós élelmiszert gyűjtöttek össze, amit át is adtak a Vöröskeresztnek. Aki lemaradt az idei rendezvényről, az ma már a bánattal marad és a reménnyel, hogy jövőre talán újból lehetősége nyílik részt venni ezen a színvonalas rendezvénysorozaton.

Kategóriák

  • Építőipar
  • Étel-Ital
  • Ingatlanok
  • Szolgáltatás
  • Weblap készítés
  • Kapcsolat

Legutóbbi bejegyzések

  • Profi fűtésszerelő Cegléd – Eurolikvid Kft. gyors segítség
  • Finlandia vodka – a letisztult északi karakter
  • Ingatlan adásvételi szerződés az Újváry Zsolt Ügyvédi Iroda szakértelmével
  • Pamut jersey választék a Szakatex kínálatában
  • Terasz üvegezés a Caribi Télikert Kft-től
©2026 Univ-Pécs | Design: Newspaperly WordPress Theme